holmimat, elővettem a laptopot, és elindultam a könyvtárba Wifizni.
egy csomó Erzsébet-utalványt. Nagyon megörültem neki, és mindjárt fel is állt
hátamon a szőr. Volt már tapasztalatom utalványokkal, igaz az még nem a Bözsi
volt. Mindegy, bementem a könyvtárba, és úgy 10-ig szarakodtam a neten.
Úgy gondoltam, szükségem van egy kis csomag dohányra, mert már csak
néhány csikkem maradt. Átvágtam a piactéren,és betértem az egyik nemzeti
mutyiba, remélve hogy az a hölgy lesz ott, aki néhány évvel ezelőtt mindig be-
váltotta az utalványokat. Nem ő volt, de előadtam az elképzelésemet, a hölgy
előkapta a pénztárcáját, és beváltotta a jegyemet, így lett dohányom.
Megkönnyebbűlve indultam a vénemberek házába. Útközben még volt egy
100-as bolt, itt csak különféle bankkártyák voltak kiragasztva, de gondoltam
megkérdezem. A válasz: persze, elfogadják, de nem tudnak visszaadni belőle.
És mit lehet venni? Mindent. Sört is? Azt is! Nem mintha azt akartam volna
venni, de így legalább biztos voltam benne, hogy szappannal, mosóporral nem lesz
gond. Nem is lett, de rövidebb lett a számla, hozzácsaptam még egy kiló
cukrot, 3 Balatonszeletet, így már csak 5 forint volt az eltérés.
A vénemberek házában, a biztonság kedvéért, megkértem egy ott dolgozó
hölgyet, ugyan váltson be már egy 500-as jegyet, hogy ne legyen már gond
a Coop-ban. Nem váltotta, mondván, hogy neki sem adnak vissza, vásároljam
le, blabla bla. Értitek? 500-ból majd nem adnak vissza neki!?
Elmentem hát a Coop-ba, és úgy döntöttem hogy számolom majd.
Toltam a kocsit, levettem egy zsák kutyakaját, egy kutyaszalámit, vettem egy
nagy citromot. Ez egy ezres. Elé raktam a szatyrot. Fél kiló túró, két réteslap,
elé a szatyor, még egy ezres. És így tovább.
Elértem a pénztárhoz, a srác elkezd beütni a tételeket. Mondom, jeggyel
fizetek. Csak az van?- kérdi Csak. Akkor nem jó, nem vehetek kutyakaját,
ezzel fogta, és lerakta maga mellé a földre. Ki kellett hívni az üzletvezetőt, hogy
kinullázza a két tételt. Ekkor még nem voltam ideges, gondoltam majd vissza-
megyek a 100-asba, biztos van kutyakaja.
Csakhogy így el lett baszva a számításom, 2635 lett a vége. Odaadtam 3000-et,
és elkezdtem számolni, hogy még egy liszt, cukor, pár csokival meg tudom
oldani. De addigra a srác már bepakolta a cuccot egy kosárba, lerakta maga mellé,
nyújtotta a jegyeket, hogy így nem vihetem el, mert ő nem adhat vissza, én meg nem
fizethetek többet. Mi van? kérdem. Nem vihetem el a cuccot, mert többet adtam.
Na itt aztán eldurrant az agyam, átmentem kocsisba úgy 140 decibellel.
eleresztettem pár mijalófaszt, kurvaistent. A srác jobbnak látta, ha elszalad újra
a főnökért. Na, az aztán kezében a számlámmal szaladgált a pénztárgépek között,
én mondtam tovább a magamét. Kocsis üzemmódban elég változatosan tudom.
Közben a három pénztárgép leállt, mintegy 30-40 ember türelmesen várt.
Aztán innentől már nem tudom követni. Elkért a nő 5000 forintnyi jegyet, még
szaladgált egy kicsit, aztán visszaadott 2365 Ft kp-t.
Na mondom, akkor adja csak vissza a kutyakaját is, ha már hirtelen ennyi kp-m
lett.
Még mindig cinóber fejjel indultam vissza a vénemberek házába.
Megérkezvén, még egy kis közjáték.
Az a kis hölgy, aki nem váltotta be nekem az 500-as utalványt, bejött a szobába,
és megkérdezte, hogy most Erzsébet-utalványban adják a segélyt? Mondom, honnan
a jó büdös francból tudjam, egyébként is mi közöm van a segélyhez?
Nem baj, mondja a hölgy, azért ő majd javasolni fogja, hogy a segélyeket utal-
ványban osszák, mert azért nem lehet dohányt, meg italt venni.
Nyugodtan tegye azt, mondtam, és kidobáltam a szatyorból a kutyakaját, mosóport,
szappanokat, dohányt és a cigaretta hüvelyt.
Ennyit erről, jegyeztem még meg, bort csak azért nem hoztam, mert ebben a kurva
melegben nem kivántam. Majd mindjárt kimegyek inni egy hideg sört.
Úgyanis a nemzeti mutyiban jól behűtve kapható.
